A nyár a nyaralás, a pihenés a feltöltődés hónapja. Ebben az időszakban szinte mindenki elmegy valamerre nyaralni, szabadságát eltölteni. Mivel elég sok az elfoglaltság, az utazás, kirándulások előtti előkészületek és a szervezés, ezért már az arckezelésre kevesebb időt és pénzt szánunk. Azt gondoljuk, hogy majd a nyaralás után elmegyünk és akkor szépen rendbe hozzuk azt, amit a napozás és a víz okozott. Ez eddig rendben is van, mert valóban sokat lehet segíteni a bőr állapotán a nyaralás után.
Viszont amit elfelejtünk az, hogy a rendszeres arckezelés melyet általában havi szinten javasolnak a kozmetikusok sokkal több pluszt ad az arcnak, mint amikor már csak akkor megyünk szakemberhez amikor bőrünk azt kiáltja: Help! Amikor már azt látjuk, hogy tényleg nagyon gáz a bőrünk. Akkor gyorsan bejelentkezünk a kozmetikusunkhoz és kétségbeesve kérjük, hogy tegyen csodát, és hozza vissza a régi állapotokat. Ezért fontos a rendszeresség még a nyári időszakban is mert sokkal hamarabb lehet regenerálni a bőr.
De beszéljünk egy kicsit a nyáron alkalmazott kezelésekről. Nyáron nagyon fontos a bőr hidratálása, de az érett, igényes bőr ugyan úgy igényli a lipidekben gazdag tápláló krémeket, mint bármelyik évszakban. Nagyon fontosnak tartom a kezelések során alkalmazott vizes bázisú gélmaszkokat. A gélmaszkok, hűsítenek, hidratálnak, és a benne levő összetevők alapján különböző hatást érnek el a bőrben. Például alga, édes gyümölcsök, kivonatát tartalmazó maszkok nem csak hidratálnak, de regenerálnak is. Az édes gyümölcsök esszenciáját tartalmazó maszkok, őszibarack, meggy, a szabad gyökökkel is felveszik a harcot melyek köztudottan az öregedési folyamatokat gyorsítják fel. Bizonyos zselés maszkok ultrahangozhatóak, mellyel a bőr mélyebb rétegeiben is be tudnak jutni.
A másik nagyszerű lehetőség a nyári arcápolás terén a hydroabrázió. A hydroabrázió vízsugár segítségével távolítja el a bőr elhalt rétegét, ezzel a bőr anyagcsere folyamatait felgyorsítja, fokozza a vérkeringést és a légzést, ezáltal egy szép és egészséges bőrt kapunk. Nincs kontraindikáció, tehát nem kell félnünk, hogy esetleg barna napfoltos lesz a bőrünk.
Mindezek tekintetben ezek a nyári kezelések felérnek egy kisebb wellnessszel.
Foglalj bátran időpontot!